3 DAY TOUR

Tolna Wine District

1.nap

Délelőtt látogassunk el Bonyhádra, ami csak egy ugrásra fekszik mind a Pécsi, mind pedig a Szekszárdi borvidéktől. A város leginkább a temetőiről és legnagyobb fiáról, Perczel Mór honvéd tábornokról nevezetes, egykori hatalmas zsidó közösségéből két raktárnak használt zsinagóga maradt mementóul.

A várostól keletre fekvő táj csodás, kapaszkodjunk fel az elhagyatott mőcsényi kálváriára és nézzünk le a falura, mely egykor az ország leghíresebb marhatenyésztőit adta! Gyönyörű és egyben elgondolkodtató látvány, akárcsak a temető. Cikó határa egy még látványosabb pusztulástörténetet rejt: Máriaszéplak Árpád-kori, háromhajós templomának romjait, amit még Vörösmarty is megénekelt Széplak c. költeményében.

A környéken érdemes gyalogtúrázni is, hogy végül a délutánt már Bátaapátiban, egy borászatban tölthessük borkóstolóval és vacsorával.

 

2.nap

Délelőtt fedezzük fel Tolna mezővárost, ami egykor az élő folyó mellett feküdt és a kor fontos dunai kikötője volt, amely fogadta az 1700-as években a folyón érkező német telepeseket. Ma régi selyemgyárában múzeum működik, de gyerekekkel a városi Kékfestő Műhelyt és a MAG-ház Turisztikai Látogatóközpontot is érdemes lehet felkeresni.

Innen menjünk tovább a faddi Duna-partra, ahol, ha az idő engedi, megfürödhetünk, majd utazzunk tovább Paksra, ahol a Sárgödör téren egy borászatban ebéd és borkóstoló vár ránk. Délután keressük fel a Paksi Atomerőmű Atomenergetikai Múzeumát, ahol mindent megtudhatunk nem csak az erőműről, de magáról az atomenergiáról is, igazán érdekfeszítő tárlat, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Az estét zárjuk a györkönyi pincefaluban vagy a település híres pálinkafőzdéjében.

 

3.nap

Kezdjük a napot Ozora középkori várkastélyával, mely ma élményházként működik, állandó kiállítással, fegyvergyűjteménnyel, 3D filmvetítéssel. Ha elfáradtunk, megéheztünk, vegyünk részt borkóstolón és egy gyors ebéden egy ozorai borászatban, majd menjünk tovább Dégre, ahol a Festetics-kastély igazán impozáns látványt nyújt. A túra végén álljunk meg Cecén, hogy megnézzük a Csók István Emlékmúzeumot.

 

2019 - 2021 All rights reserved!
Facebook Youtube Instagram